Nevezetességek, látnivalók
Szent Márton-dóm
Koronázó templomként is számon tartják, 11 magyar királyt koronáztak meg falai között, a nemzeti műemléket több világszerte ismert művész munkája díszíti. A székesegyház alapjait az 1300-as évek elején fektették le a korábbi román templom helyére, három hajója egyforma magas, tornya egyúttal őrtoronyként is funkcionált a kezdeti időkben, mivel a vársánc mellett állott – ezt a védő jellegét az idők során azonban elvesztette. Szent Megváltónak és Szent Mártonnak szentelték fel 1452-ben a dómot. Igazi pompáját 200 évnyi folyamatos építése-átépítése során érte el, mindeközben reneszánsz elemekkel is bővült. Számtalan hírneves mester kézjegyét viseli magán, az egymást váltó nemzedékek olyan kiválóságai fordulnak meg itt, akik nevéhez a bécsi Szent István-dóm vagy a prágai Szent Vitus-székesegyház építése is fűződik. Barokk szobrainak javát a nagy osztrák művész, Georg Raffael Donner alkotta, aki mintegy 10 esztendőt élt és alkotott a városban. 85 méteres neogótikus tornya büszkén tartja a 150 kilós Szent Korona másolatát, ami az 1563 és 1830 között itt zajlott királyok koronázási ceremóniájának szimbóluma. Az uralkodók sora Miksával kezdődik, és V. Ferdinánddal végződik, kivétel nélkül a Habsburg családból. 11 király és 8 királyné koronázási szertartását végezte el itt a magyarországi katolikus egyházfő.1833-ban villámcsapás okozta tűzben teljesen leég az akkorra már barokk stílusban átépített templom, felújításánál a korábbi gótikus jelleghez tértek vissza. Ekkor épült a ma is látható jellegzetes neogótikus torony is.