Kiállítás nyílt az elszakított területeken élő képzőművészek alkotásaiból Székesfehérváron

Csaknem hetven határon túli magyar képzőművész több mint nyolcvan alkotása látható május 29-étől a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában. A Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből összeállított kiállítás a trianoni békediktátum századik évfordulóján meghirdetett Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából jött létre, ám a járvány miatt csak most kerülhetett bemutatásra.

Tartalom megjelenítése >>

Trianonnal kapcsolatos gyűjteményt tett közzé a Néprajzi Múzeum

Alapításának évfordulójához kapcsolódva, március 4-től a trianoni békével kapcsolatos gyűjteményt tett közzé az interneten a Néprajzi Múzeum. A Trianon tárgyi emlékei internetes adatbázis a nemzeti összetartozás évének kiemelt programjaként a muzeológia eszközeivel mutatja be a történeti eseményt és annak elhúzódó hatásait.

Tartalom megjelenítése >>

A Hazajáró évadzáró centenáriumi adásában az elszakított országrészeken élő új országépítők üzenetét tolmácsolja

Száz esztendő nem idő, száz esztendő nagy idő. Egy több mint ezeréves nemzet életében, történelmi léptékkel, nem sok, de hazánk jelenkorát alapjaiban meghatározó távlat. A Hazajáró évadzáró centenáriumi adásában új országépítők üzenetét tolmácsolja, Felvidéktől Délvidékig, Őrvidéktől Erdélyig. (VIDEÓVAL)

Tartalom megjelenítése >>

Trianon emlékév: zárókonferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Online konferenciával zárult a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára szervezett emlékév a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Mint elhangzott: a hivatalos záróesemény nem jelenti a Trianon témájú programok végét, azok 2021-ben is folytatódnak.

Tartalom megjelenítése >>

Fogadj szívedbe egy Kárpát-medencei települést! - akciót indított a Charta XXI. Egyesület

Fogadj szívedbe egy Kárpát-medencei települést! címmel akciót indított a Charta XXI. Egyesület a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódva, arra buzdítva a Kárpát-medence lakóit, hogy fejezzék ki személyes elköteleződésüket a régió egy-egy településéhez.

Tartalom megjelenítése >>

Bemutatták Jelenczki István nagyszabású Trianon-filmjét

Elkészült, a Nem, Nem, Soha I-IV. ("Az Isten az igaz ügyet nem hagyja el") című négyrészes dokumentumfilm Trianon tragédiájáról. A négyrészes, összesen 6 óta 10 perces alkotást az Uránia Nemzeti Filmszínház online tűzte műsorára december 19-én és 20-án.

Tartalom megjelenítése >>

Virtuális kiállítást rendez Trianonról a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum

Saját honlapján elérhető virtuális tárlattal emlékezik meg a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójáról a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Tartalom megjelenítése >>

A Máért zárónyilatkozata: 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz

Egyhangúlag fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács is a zárónyilatkozatokat a november 26-án - a koronavírus-járvány miatt online - tartott fórumokon. A Máért által elfogadott dokumentumban, utalva a trianoni békediktátum százéves évfordulójára, úgy fogalmaznak: nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely "mögöttünk, magyarok mögött áll. Bebizonyítottuk, hogy összenő, ami összetartozik: a magyar nemzet a szétszakítottság és a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi összetartozásba vetett hitét."

Tartalom megjelenítése >>

Megjelent az Elrabolt Hungária című album

A Patrióták kiadásában napvilágot látott az Elrabolt Hungária című történelmi album. Az egyesület ezzel a múltidéző, ám jövőbe mutató kiadvánnyal emlékezik a trianoni diktátum aláírásának 100. évfordulójára. A könyvet Balázs D. Attila és Pataki Tamás írta, az előszót Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere jegyzi.

Tartalom megjelenítése >>

Csaknem ezer, Trianonra utaló budapesti utcanév került interaktív térképre

Összesen 934 budapesti utca és tér került fel arra az interaktív térképre, amelyen a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok után elnevezett közterületeket gyűjtötték össze - közölte a Budapest Főváros Levéltára (BFL) október 16-án, hétfőn.

Tartalom megjelenítése >>

Trianoni nősorsok - Kiosztották az idei Litera-díjakat

Péntek Orsolya nyerte el a 2020-as Litera-díjat A földnek nincs szíve című novellájával; a megosztott második helyen Józsa Márta végzett Balt Orient, illetve Láng Orsolya Láthatatlan infarktusok című írásával. 2020-ban a Litera Privát Trianon programja részeként indult Trianoni nősorsok sorozatban szerzőiktől (Bencsik Orsolya, Durica Katarina, Iancu Laura, Józsa Márta, Láng Orsolya, Péntek Orsolya, Radics Viktória, Szabó T. Anna és Szőcs Petra) nők és asszonyok Trianonnal kapcsolatos történeteit, Trianon utáni sorsát feldolgozó, női szemszögből megírt novellákat kértek.

Tartalom megjelenítése >>

A Magyar Nemzeti Bank bemutatta Trianon 100 – Tízszer tíz év számokban című kötetét

A Trianoni békediktátum 100. évfordulójának egész évet felölelő programsorozatához kapcsolódóan mutatta be a Magyar Nemzeti Bank a "Trianon 100 – Tízszer tíz év számokban – Az elmúlt 100 év gazdaságtörténete" c. kötetét. Az új típusú koronavírus miatt meghozott óvintézkedésekkel összefüggésben az esemény online közvetítés formájában került megrendezésre, amit a jegybank Youtube-csatornáján követhettek az érdeklődők.

Tartalom megjelenítése >>

Új intézet alakult a Trianonnal kapcsolatos történelmi összefüggések alaposabb megismertetésére

Megalakult a Rubicon Intézet, Magyarország történelmi ismeretterjesztő think-tankje. A cél a Trianonhoz vezető út, illetve az azt követő száz év történelmének megismertetése belföldön és külföldön egyaránt – tudta meg a Mandiner.

Tartalom megjelenítése >>

Az idén Trianon századik évfordulójához kötődően kellett elkészíteni Magyarország ételét

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével, 2020. évben harmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország étele” nevű, élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyét, melyre öt országból jelentkeztek a versenyezni kívánó csapatok. Volt nevező Kárpátaljáról, Délvidékről, Erdélyből és Felvidékről, így elmondható, hogy szinte az egész Kárpát-medencei magyarság mérette meg magát.

Tartalom megjelenítése >>

Kosztolányi Dezsőről és az Édes Annáról nyílt kiállítás a PIM-ben

Egy irodalmi művön és alkotóján keresztül, 21. századi technológiai megoldásokat is felvonultatva vizsgálja a trianoni döntés időszakát a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című kiállítása.

 

Tartalom megjelenítése >>

Átadták a Nemzeti Művelődési Intézet új székházát

Átadták a Nemzeti Művelődési Intézet új, a magyar kormány 3,18 milliárd forintos beruházásával létesített székházát a Bács-Kiskun megyei Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben. A Nemzeti Művelődési Intézet tetőtéri rózsakertjében található a magyar nemzet összetartozását jelképező Emlékezet-tornya, abban helyezték el a "magyarság harangját", amelyet június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján avattak fel. 

 

Tartalom megjelenítése >>

Trianon-kislexikon jelent meg

Trianon-kislexikon A-tól Z-ig címmel jelent meg Molnár Zsolt kötete, amelynek célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és a hatásukra kialakult jelenségek útvesztőjében.

Tartalom megjelenítése >>

Megnyílt a Nemzeti Múzeum Trianon-kiállítása

Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon címen vándorkiállítással, Összetartozás Éve elnevezéssel pedig kerítéstárlattal emlékezik a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára a Magyar Nemzeti Múzeum.

Tartalom megjelenítése >>

Trianon 100: Bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta az évfordulóra

A magyar kormány a trianoni békediktátum centenáriuma kapcsán a 2020-as esztendőt a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánította. Ebből az alkalomból a Magyar Posta formalakkal díszített alkalmi bélyegblokkot bocsát ki fekete sorszámos alapváltozatban és piros sorszámos, vágott változatban Takács Tamás Péter grafikusművész tervei szerint.

Tartalom megjelenítése >>

Kárpát-medencei együttlét a Nagy-Magyarország Parkban

Egyedülálló élményben volt része mindazoknak, akik részt vettek szeptember 26-án, a királyszállási Nagy-Magyarország Parkban megtartott MásodikEzerév című, Kárpát-medencei összkulturális rendezvényen. A Trianon Múzeum Alapítvány által szervezett centenáriumi eseményre – a Magyar Házak szervezésében – öt anyaországi városból ötbusznyi vendég érkezett, de jöttek Budapestről és a környező városokból is mindazok, akik a nemzettestből kiszakított erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki, muravidéki, őrvidéki magyarokkal, öt külhoni helyszín összekapcsolásával, virtuális Kárpát-medencei együttlétet hoztak létre.

Tartalom megjelenítése >>

Kárpát-medence szerte bemutatnák a trianoni események ihlette táncelőadást

A felvidéki Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes nemrég mutatta be legújabb darabját, amelyet a trianoni események ihlettek. Az előadás a két részre szakadt falu mindennapjait tárja fel előttünk egy bimbózó szerelem történetén keresztül.

Tartalom megjelenítése >>

Elkészült a Nemzeti Összetartozás Pálinkája

A házasításhoz érkeztek felajánlások határon túli és anyaországbeli kereskedelmi főzdék tulajdonosaitól, anyaországbeli és határon túli magánfőzőktől, illetve hazai és határon túli lovagrendektől is.

Tartalom megjelenítése >>

Gyarapodik az összetartozás zászlaja

Idén tavasszal indult el Kalondán az a gyűjtés, melynek célja, hogy megszülethessen az Összetartozás Zászlója, amely a 2018-ban, 75 faanyag-adományból ácsolt Palóc Határkereszt mellett fog majd lobogni.

Tartalom megjelenítése >>

A zöldhatáron emlékeztek meg Trianonról

A naprágyi zöldhatáron, szabadtéri istentiszteleten emlékeztek meg Trianon 100. évfordulójáról augusztus 29-én, a Mohácsi vész gyásznapján. A rendhagyó alkalomból, szlovák-magyar határon, a szétszakítottságot jelző határkövek szomszédságában, egy emléktáblát adtak át, amely mostantól az itt élők egységére és összetartozására próbálja ráirányítani a figyelmet.

A Naprágyi Református Egyházközség a Gömöri Református Egyházmegyével karöltve szervezte meg az ünnepséget. Mivel a koronavírus-járvány miatt június 4-én nem tudták megtartani a rendezvényt, ezért halasztották a későbbi időpontra.

A rendhagyó alkalomra az alig kétszázötven lakosú Naprágy község központjától egy kilométerre, a település kataszterében fekvő domboldalon került sor. A határ túloldalán, szintén nagyjából egy kilométerre található a magyarországi Gömörszőlős község, amely a trianoni döntés következtében ugyanúgy zsákfaluvá vált, mint Naprágy.

A helyszín előzetes bejárásakor láttuk, hogy a hivatalos határkő ötven méterre van jobb és bal oldalt is. Szerettük volna, ha a gyülekezet látja a két szemével, hogy a határon áll. Ezért elkészítettük az egyik határkő pontos másolatát. Ennek szelvényszáma TR 100, a belsejében pedig egy üzenet van elrejtve az utókornak, így időkapszulaként is működik" – számolt be a naprágyi lelkész a ma7.sk-nak. Ezt a határkövet a későbbiekben vagy a helyi parókia, vagy a templom belterében fogják elhelyezni.

A szabadtéri istentiszteleten Géresi Róbert püspökhelyettes, lelkészi főjegyző hirdetett igét, majd a megemlékezés a naprágyi református templomban folytatódott. A rendezvény a trianoni emlékjel leleplezésével és a Szózat eléneklésével, majd a Füleki István Emlékház udvarán tartott szeretetvendégséggel ért véget.

Fotó: Virsinszky Tamás/ma7.sk

Átadták az Összetartozás Emlékhelyét

Az Országház előterében, az Alkotmány utca torkolatában készült el az Összetartozás Emlékhelye a Trianoni békediktátum 100. évfordulójára. A kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított emlékmű egy száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12.485 településnevét vésték. (VIDEÓVAL)

Tartalom megjelenítése >>

Lehet, mert kell! – Trianon 100 pályázat – eredményhirdetés

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. a Trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdetett Trianonnal vagy bármilyen Trianon-élménnyel kapcsolatos irodalmi mű létrehozására. A pályázati felhívásra 155 érvényes pályázat érkezett. A díjazott pályamunkák az ősz folyamán olvashatók lesznek a Helyőrség.ma portálon.

Tartalom megjelenítése >>

Trianon 100 – Görgei 10 – lóháton határtalanul

A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából hagyományőrző lovas túrát szervezett: a határsávot és Felvidék közeli falvait bejárva, gyászolván, ám előre tekintve, méltón hirdetve az összetartozást anyaországi és külhoni magyarok között.

Tartalom megjelenítése >>

Fotókiállítás nyílt az Összetartozás Emlékhelyénél

Az Országház előtt, az Alkotmány utca Kossuth térbe torkolló részén nemrég megépített Összetartozás Emlékhelye körül 2020. augusztus 19-ig új fotókiállítás tekinthető meg, mely a száz éve megcsonkított hazánkra emlékezik, szimbolizálja a történelmi Magyarország nemzeti összetartozását és kulturális sokszínűségét. A kiállításon látható több mint 160 fotó megidézi a múltat, bemutatja a Kárpát-medence nevezetességeit, épített örökségét, néprajzát és természeti szépségeit.

Tartalom megjelenítése >>

PRIVÁT TRIANON – Elindult a Litera Trianon100 programja

A Litera elindítja Privát Trianon programját, melynek legfőbb célja személyes, családi történetek egybegyűjtése Trianonról és annak következményeiről. Kortárs írók széles körét szólaltatják meg, Készülnek nagyvizitek, kisfilmek és egy riportfilm, lesznek esszék, interjúk, egy nyílt felhívás és kerekasztalbeszélgetés is. 

Tartalom megjelenítése >>

A Földfogyatkozás - Trianon 100: kortárs képzőművészek kiállítása a Vajdahunyad Galériában

A Földfogyatkozás - Trianon 100 című kiállításban megtalálhatók  mindazok az érzelmek, gondolatok, amelyek sajátos módon kavarognak  bennünk.

Tartalom megjelenítése >>

Befejeződött a Parlament falán található címerek helyreállítása

Az Országgyűlés Hivatala a Nemzeti Összetartozás Éve kapcsán kezdeményezte, hogy olyan címereket helyezzenek fel az épületre, amelyeknek az eredeti tervek szerint is ott kellett volna lenniük, de az Országház átadásának idejére nem készültek el. Az új címergalériára 120, az 1896-ban fennálló, rendezett tanácsú város, az akkori megyeszékhelyek és a korabeli népességszámokhoz igazodó nagyobb települések címerei kerültek most fel. A címerek formamintáit az adott városok megkapják emlékbe.

Tartalom megjelenítése >>

Trianon 100: Esztergom vármegye települései közösen emlékeztek

A Nemzeti Összetartozás Napján az esztergomi országzászlónál és a kopjafánál tartották közös megemlékezésüket délután fél ötkor Esztergomban a szétszakított országra és Esztergom vármegyére emlékezve az Esztergomi Polgári Körök szervezésében felvidéki és anyaországi civil szervezetek, valamint jó néhány falu küldöttsége. Az ünnepségen az egykori vármegye 57 településéről származó földet helyeztek el egy kőládában egyfajta ereklyeként a kopjafánál. 

Tartalom megjelenítése >>

Felvidékre kalauzol a Külhonba szakadt vármegyeházak című filmsorozat első 13 része

Külhonba szakadt vármegyeházak címmel a történelmi Magyarország egykori vármegyei székhelyeit mutatja be az a filmsorozat, amelynek ünnepi bemutatója a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szepsiben volt. A szepsi székhelyű Regfilm televíziós műsorgyártó cég által 49 részre tervezett sorozatból az első 13 részt láthatták a meghívott vendégek.

Tartalom megjelenítése >>

Felavatták a centenáriumi turulszobrot a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián

Az esemény egyben a Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából szervezett állami megemlékezés sorozat záróeseménye volt, melyen részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.

Tartalom megjelenítése >>

Szétszakítottak címmel készített online musicalt a Budapesti Operettszínház

Szétszakítottak címmel készített online musicalt a Budapesti Operettszínház, amely Trianon történetét mutatja be a hétköznapi emberek szemével.

Tartalom megjelenítése >>

Film készül Trianonról

Carte Rouge – vagyis vörös térkép – címmel készül film a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából. Az alkotást, amely a fiatal nézőközönséget is megcélozza, Gerebics Sándor rendezi, a forgatókönyvet Varga Szabolcs történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa írta. 

Tartalom megjelenítése >>

Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg Jankovics Marcell Trianon-tárlatát a Pesti Vigadóban

Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező , a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke és rendes tagja Trianon című kiállítása 1526-tól tekinti át a magyar történelem eseményeit, amelyek a trianoni békediktátumig vezettek, egészen azok napjainkra gyakorolt hatásával együtt. A Pesti Vigadóba költöző tárlaton többszáz grafikai alkotást mutatnak be a művésztől, a magyarság számára tragikus Trianon 100. évfordulójára emlékezve.

Tartalom megjelenítése >>

A nemzeti zászló színeivel világították ki a Lánchidat, a trianoni döntés 100. évfordulójára emlékezve

A piros-fehér-zöld fények alkonyatkor, a közvilágítás bekapcsolásakor jelentek meg a főváros és az ország egyik jelképének számító hídon.

Tartalom megjelenítése >>

A Csík zenekar Hazám, hazám című dala az összetartozás himnusza lett

A Nemzeti Összetartozás Napjára a Csík zenekar Hazám, hazám címmel írt egy dalt, amelyben a hazai zenészek mellett az elszakított országrészeket is képviseli egy-egy énekes.

Tartalom megjelenítése >>

Ereklyés zászlótartó Gombaszögön a felvidéki magyar lobogónak

Június 4-én avatták fel a gombaszögi völgyben, a pálos monostor közelében azt az ereklyés emlékművet, amelyben a felvidéki magyarlakta települések földjét gyűjtötték össze egy időkapszulában.

Tartalom megjelenítése >>

Közösen készítik el az Összetartozás borát a Kárpát-medence magyar borászai

A Kárpát-medence valamennyi borvidékéről érkezett, jellegzetes helyi szőlőfajtákból készült fehérborok házasításából készíti el az Összetartozás borát a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete. 

Tartalom megjelenítése >>

Áder: A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is

A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is - mondta Áder János államfő a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén, csütörtökön.

Tartalom megjelenítése >>

Trianon 100 - Virtuális fotógaléria nyílt a Nemzeti Múzeum honlapján

Összetartozás éve virtuális fotógaléria címmel az 1920-ban elszakított országrészek kulturális és művészeti értékeit bemutató fényképekből nyílt virtuális kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) honlapján, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján.    

Tartalom megjelenítése >>

A nemzeti összetartozás napján A Rákóczi Szövetség a budavári Szentháromság Téren tartott megemlékezést

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Székely János, római katolikus püspök, valamint Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az ünnepi megemlékezésen zárult be az a virtuális időkapszula, amelyet a Rákóczi Szövetség május elején hozott létre, Magyar vagyok 2020 elnevezéssel. A megemlékezésen levetítettek egy videót, amelyben a Himnusz hatvannégy sorát soronként mondta el hatvannégy diák a történelmi Magyarország vármegyéinek szimbolikus helyszínein.

Tartalom megjelenítése >>

Magyar Tájak: virtuális kiállítás a Nemzeti Összetartozás Napjára

Negyven ikonikus és kevésbé ismert magyar tájképet mutat be Magyar Tájak címmel a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria a Nemzeti Összetartozás Napjára készült virtuális kiállításán. A tárlaton a Kárpát-medence legszebb vidékei, városai, várai láthatóak a legnagyobb magyar mesterek szemével, Fiumétől Vaskapuig, Dévény várától Munkácsig, Selmecbányától Vajdahunyadig, Balatontól Budapestig. 

Tartalom megjelenítése >>

Több mint háromszáz videóval üzenték: összetartozunk!

A hagyományőrző közösségek összefogásával, több mint 300 videóból állt össze a Nemzeti Összetartozás Napjára készült néptáncos film.

Tartalom megjelenítése >>

A Felvidéken közös virtuális emlékműsorral idézték fel a trianoni békeszerződést és annak következményeit

A Felvidéken - tekintettel a koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedésekre - rendhagyó módon, központi megemlékezés nélkül, közös virtuális emlékműsorral idézték fel a trianoni békeszerződést és annak következményeit. A műsor az MKP kezdeményezésére, a Pro Media Alapítvány által működtetett ma7 médiacsalád kivitelezésében készült, a Rákóczi Szövetség, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC), a Pázmáneum és a Via Nova társszervezésében.

Tartalom megjelenítése >>

A számon tartott nemzet címmel, történelmi térképalbumot jelentet meg a KSH

A számontartott nemzet címmel történelmi térképalbumot ad ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a KSH Könyvtár a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, a szervezet egykori térképészeti osztályának munkái alapján.

Tartalom megjelenítése >>

Trianon 100 - Virtuális kiállítás nyílt a Skanzen Facebook-oldalán

Amikor minden más lett. Élet a nagy háború alatt és után címmel online kiállítás nyílt csütörtökön, a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) Facebook-oldalán.

Tartalom megjelenítése >>

Táncszáz - Száz néptáncos emlékezett a Trianon-évfordulóra a Hősök terén

A megemlékezést a Magyar Teátrumi Társaság szervezte, amelyen száz táncos közös, élőzenével kísért néptánc előadással emlékezett meg a szomorú évfordulóról.

Tartalom megjelenítése >>

Soltész: egyszerre gyászolunk és ünnepeljük a csodát, hogy megmaradtunk

Trianon 100. évfordulóján egyszerre gyászolunk és ünnepeljük a csodát, hogy megmaradtunk, hogy a Kárpát-medence magyarságát nem sikerült elpusztítani - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Magyar Szentek templomának falán elhelyezett Trianon-emléktábla felavatásakor.    

Tartalom megjelenítése >>

Több mint tízezer archív fotót tesz közzé az OSZK

Több mint tízezer első világháborús és régi erdélyi fotót tesz közzé a Fotótér elnevezésű új tartalomszolgáltatás keretein belül az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján. Az Országos Széchényi Könyvtár (akkor még mint a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára) 1914 augusztusától gyűjtötte az első világháború képeit, törekedve arra, hogy minél szélesebb körből merítsen.   

Tartalom megjelenítése >>

A trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából emlékülést tartott az Országgyűlés

Az emlékülés - amelyen a Demokratikus Koalíció nem vett részt - a történelmi zászlók bevonulásával és fanfárral kezdődött. Ezt követően megkezdődött a nemzeti önazonosság védelméről szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott politikai nyilatkozat vitája.

Tartalom megjelenítése >>

Gulyás: a magyar nemzet életben maradt egy sikeres gyilkossági kísérlet ellenére

A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.

Tartalom megjelenítése >>

Országszerte megemlékezéseket tartanak

Országszerte megemlékezéseket tartanak az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója, a nemzeti összetartozás napja alkalmából.    

Tartalom megjelenítése >>

Hívja fel külhoni magyar barátait a nemzeti összetartozás napján!

„Összetartozunk, számon tartalak, felhívlak” – idén is ezzel a mottóval tette közzé felhívását a Háló mozgalom. Ebben arra kérik az embereket, hogy június 4-én a nemzeti összetartozás jegyében keressék fel külhoni barátaikat telefonon.

Tartalom megjelenítése >>

Online műsorral emlékezik a Magyar Versmondók Egyesülete

Online műsorral emlékezik meg a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójáról a Magyar Versmondók Egyesülete: az emlékműsort, amelybe az elcsatolt területek minden részéről becsatlakoznak versmondók.

Tartalom megjelenítése >>

Kihirdették a Milyen jó, hogy itt vagyunk videopályázat eredményeit

Két erdélyi és egy felvidéki alkotás nyerte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által a Nemzeti Összetartozás Napja és Trianon 100. évfordulója alkalmából fiatalok számára meghirdetett "Milyen jó, hogy itt vagyunk" című videopályázatot.

Tartalom megjelenítése >>

Interaktív honlap készül a Kárpát-medence társadalmáról

A teljes Kárpát-medencei társadalom jelen állapotát fogja bemutatni Trianon óta példátlan mélységben a Magyarország Nemzeti Atlasza - Társadalom című kötet interaktív, kétnyelvű, szabad hozzáférésű elektronikus változata (e-MNA Társadalom), melyet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja készít.

Tartalom megjelenítése >>

Online emlékezés a nemzeti összetartozás napjára

Online programmal emlékezik a magyarság a nemzeti összetartozás napjára, június 4-re - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Az összetartozás napjának előestéjén megtartják a Hazám, hazám – az összetartozás dala klippremierjét, mely több mint 20 neves előadó közreműködésével született, június 4-én pedig dokumentumfilmekkel, rendkívüli történelemórával, koncertekkel várnak mindenkit a Nemzeti ünnepek és emléknapok Facebook-oldalán és YouTube csatornáján.

Tartalom megjelenítése >>

Ingyenes filmek a Budapesti Távmoziban

A korszakban játszódó filmeket, valamint a korabeli virágzó filmes és színházi életet bemutató Filmhíradót láthatnak ingyenesen a nézők a Budapesti Távmozi oldalán június 4-én a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából.    

Tartalom megjelenítése >>

A világ magyarságának üzeneteit várja a közmédia

A trianoni békediktátum századik évfordulóján a közmédia minden csatornája és online felülete megemlékezik a magyar történelem egyik legtragikusabb napjáról - közölte az MTVA sajtóosztálya.  

Tartalom megjelenítése >>

Trianon-találkozó volt Pozsonyban

Igor Matovič kormányfő meghívására a pozsonyi várba látogatott a felvidéki magyarság száz jeles képviselője. A találkozón a kormányfő, és a rendezvény ötletgazdája, Berényi József is beszédet mondott.

Tartalom megjelenítése >>

Trianoni megemlékezések Gömörben és Nógrádban

Számos programmal emlékeznek június 4-én, csütörtökön a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára Gömörben és Nógrádban.

 

Tartalom megjelenítése >>

Trianon centenáriumára emlékezik a Magyar7

A békediktátum elfogadásának századik évfordulóján trianoni emlékszámmal jelentkezik a Magyar7 hetilap. 

Tartalom megjelenítése >>

Felmérés készült: az anyaországiak 94 százaléka igazságtalannak és túlzónak tartja a békeszerződést

Mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződésről, annak vélt vagy valós előzményeiről, illetve következményeiről? Milyen ismeretei vannak a határon túli magyar közösségekről? Ezt vizsgálták annak az országos telefonos közvélemény-kutatásnak a keretében, amelynek egyik szervezője az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport volt, s amelyet június 2-án hozott nyilvánosságra.

Tartalom megjelenítése >>

Programsorozatot indít Trianon 100. évfordulójára a Magyar Cserkészszövetség

A Magyar Cserkészszövetség programsorozatot indít Trianon 100. évfordulója alkalmából. A megemlékezés első programja az Összetartozásunk Tüze. Magyarország és a Kárpát-medence területein túl Kazahsztántól Honoluluig, Narviktól Rio de Janeiróig, Ausztráliától Japánig lángolnak majd a cserkésztüzek.

Tartalom megjelenítése >>

Dokumentumfilm a Kárpát-medencei reformátusság szétszakításáról

Reformátusok és Trianon címmel készített harmincperces dokumentumfilmet a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Öröksége Műhely arról, hogyan szakította szét a trianoni békeszerződés a Kárpát-medencei reformátusságot. 

Tartalom megjelenítése >>

Trianon 100 - ingyenes digitális oktatási anyag

A Trianon 100 ingyenes digitális oktatási anyagot a Balázs-Diák Kft. megbízásából Rácz András és Foki Tamás történészek készítették tudományos igényességgel, közérthető módon.

Tartalom megjelenítése >>

Harangozással emlékeznek a reformátusok

A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnökségi tanácsa azt kéri, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján közép-európai idő szerint délután fél ötkor szólaltassák meg templomaik harangját a református közösségek. 

Tartalom megjelenítése >>

Nemzeti összetartozás napja: Milyen jó, hogy itt vagyunk címmel videopályázatot hirdet a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága

Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja alkalmából - az erős magyar közösségek és a nemzeti összetartozás éve keretében - fiataloknak szóló videopályázatot hirdet a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága Milyen jó, hogy itt vagyunk címmel. A pályázat célja, hogy megemlékezzenek a trianoni békediktátum századik évfordulójáról, és a járványügyi helyzet miatt szinte mindenhol elmaradó június 4-i ünnepségek helyett a virtuális térben erősítsék a világ magyarságának határokon átívelő összetartozását.

Tartalom megjelenítése >>

Körbetáncolják a Kárpát-medencét: film készül a nemzeti összetartozás napjára

Kárpát-medencei néptáncos produkciókat és helyi hagyományokat bemutató film készül a nemzeti összetartozás napjára. A táncosok kisfilmjeit május 20-áig várják a szervezők – közölte a kezdeményezés elindítója.

Tartalom megjelenítése >>

Tragikus sorsú műemlékeket mutat be az OSZK blogja

A trianoni döntés után elpusztított, határon túli magyar emlékműveket, szobrokat, műalkotásokat mutat be az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) blogjának legújabb sorozata.   

Tartalom megjelenítése >>

Egy város, két ország, egy szív – Centenáriumi Jókai-díj

A révkomáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, valamint a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány az idén tizenötödik alkalommal hirdette meg Komáromban a Jókai-díjat, amely címe: Jókai-díj 2021. Témája pedig: „Egy város, két ország, egy szív”.

Tartalom megjelenítése >>

A Rákóczi Szövetség virtuális időkapszulát hozott létre

Virtuális időkapszulát hozott létre a Rákóczi Szövetség Magyar vagyok 2020 elnevezéssel. A Rákóczi Szövetség arra kér minden magyar embert, hogy 2020. június 4-ig helyezze el "Magyar vagyok..." kezdetű video-, hang-, vagy szöveges üzenetét a www.magyarvagyok2020.hu oldalon

Tartalom megjelenítése >>

Hatszáz anyaországi és külhoni diák versenyez a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén

Csaknem hatszáz anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online formában valósul meg - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A döntőbe jutott csapatok egyik fő feladata volt, hogy olyan alkotást - kisvideót, rajzot, festményt - készítsenek, amely a nemzeti összetartozást fejezi ki, tekintettel arra, hogy az idei év a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve.

Tartalom megjelenítése >>

Hamarosan elkészül a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye

Nyilvánosságra hoztak friss fotókat a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyéről, amely a trianoni békediktátum 100. évfordulójára készül az Országház közelében, az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatában.

Tartalom megjelenítése >>

Ünnepeink – pályázat a Trianon óta eltelt 100 év bemutatására a Felvidéken

A Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet pályázatot hirdet Ünnepeink 2020 címmel. A pályázat célja, hogy régi fotók, dokumentumok és történetek segítségével bemutassa a felvidéki magyarság életét a Trianon óta eltelt 100 évben. A szervezők szerint van mit ünnepelnie a szlovákiai magyar közösségnek, hiszen számos történelmi megpróbáltatás ellenére is megmaradt magyarnak.

Tartalom megjelenítése >>

Tizenhárom almafa címmel tart bemutatót a Nemzeti Színház

Tizenhárom almafa címmel tart bemutatót pénteken a Nemzeti Színház, amely a trianoni évfordulóra további programokkal is készül. Az előadás Trianont több szempontból megvilágítva, az első világháborútól napjainkig tartó időszakot vizsgálja.

Tartalom megjelenítése >>

Közösségi médiás kihívás indult Trianon 100. évfordulóján

A kezdeményezők a gyászos hangulatú beszédek helyett a megemlékezés egy aktív formájára buzdítanak.

Tartalom megjelenítése >>

Apponyi Albert száz éve mondott trianoni védőbeszéde a Kossuth Rádióban

Apponyi Albert gróf (1846-1933), az első világháborút lezáró béketárgyalások magyar küldöttségének vezetője 1920. január 16-án Párizsban - Magyarország érdekében - mondott trianoni védőbeszédének hosszabb részletét sugározza csütörtök délután a Kossuth Rádió: az idénre meghirdetett nemzeti összetartozás éve keretében csütörtökön, a 14 órai Krónika után adásba kerülő műsor apropója, hogy Apponyi Albert gróf híres beszédét éppen száz évvel ezelőtt mondta el Párizsban. Az eredetileg mintegy 70 perces, magyarul, franciául és angolul elmondott beszédet - amelyben Apponyi Albert a többi között bírálta a békefeltételek szigorúságát, különösen a nemzetiségi elvet súlyosan megsértő területi rendelkezéseket - dramatizált, rövidebb változatban a Jászai-díjas színművész, Szervét Tibor adja elő magyarul.

Tartalom megjelenítése >>

A határon túli magyar örökséget bemutató új, 200 részes sorozat indul a Kossuth rádióban

Hiszek egy hazában címmel a határon túli magyar örökséget, a magyar kultúra évezredes értékeit, a külhoni magyarság szellemi és anyagi alkotásait bemutató új, 200 részes sorozat indul a Kossuth rádióban.

Tartalom megjelenítése >>

Rétvári: a nemzeti összetartozás minden magyarba bele van írva

- A nemzeti összetartozás minden magyarba bele van írva - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Mosonmagyaróváron, a nemzeti összetartozás évének ünnepélyes megnyitóján. Rétvári Bence a piarista iskolában rendezett ünnepségen kijelentette: a trianoni békediktátum következtében az elmúlt száz évben a magyarság nem az összeomlásról, hanem az élni akarásáról, az újrakezdési képességéről és az alkalmazkodni tudásáról tett tanúbizonyságot. Az Alaptörvény - folytatta - a legmagasabb szintre emelte a nemzeti összetartozás eszméjét, ami azért volt fontos, mert 2004-ben a magyar politika jelentős része a határon túli magyarok ellenében politizált. Mindnyájunk közös felelőssége, hogy a határon túli magyarok érdekeiért kiálljunk, mert ha mi magunk nem állunk ki a magyarokért, akkor ezt senki nem fogja megtenni - fogalmazott.

Tartalom megjelenítése >>